Tetőcserép felrakása, állvány szerelése, csempemozaik lerakása, díszítő festés, hungarocell vágás, eszközfelismerés és még sok más gyakorlati feladat várta az Épít-ésszel építőipari szakmaismereti verseny döntőseit.
Építőipari Technológiai Klaszter támogatásával megrendezett két hónapja tartó, 3 fordulós versenyre 42 csapat nevezett a megye 21 iskolájából.
Az első fordulóban rengeteg képpel illusztrált szakmaismereti kérdőívet kellett a csapatoknak kitölteniük. A második fordulóban pedig egy kis épületet, építményt kellett otthoni/iskolai körülmények között megépítenie a csapatnak.
A döntőbe a 10 legjobb csapat jutott, melynek a BMSZC Pollack Mihály Technikum tanműhelye adott otthont.
A döntőn 10 standnál kellett játékos, ügyességi feladatokat megoldaniuk a csapatoknak, melyekhez logikát, kézügyességet, nagyon alapvető építőipari ismereteket és a csapatmunkát is be kell vetni. Itt kifejezetten az építőiparban használt alapanyagokkal, eszközökkel, tevékenységekkel találkoztak a gyermekek a feladatokon keresztül. Valódi téglából kellett kéményt építeniük az IMG Építő Kft standjánál, majd egy hungarocellt kellett méretre vágni. A Nork Kft -nél állványzatot szereltek a csapatok, a Kőház Zrt állomásán tetőcserepet kellett szakszerűen felrakni. Csempemozaik kirakása is várta a gyerekeket a Vörös Bau Kft standjánál, a földrajztudásukat kellett próbára tennie a csapattagoknak a T-Survey Kft-nél. PTE MIK állomásán a virtuális valóságba lépve sétáltak a magasban a versenyzők, Ablak Birodalom Kft-nél pedig egy szúnyoghálót kellett méretre szabni és beépítenie a gyerekeknek.
A rendezvénynek otthont adó BMSZC Pollack Mihály Technikum standjainál gerendákból ács szerkezet összeépítése várta a versenyzőket. Építőipari szerszámfelismerés feladatot pedig Ágazati Képző Központ állomásán kellett megoldaniuk a gyerekeknek.
A verseny előkészületében sokat segítettek az iskola vezetői és pedagógusai: Szaffenauer József, Pálmai Tibor és Nagy Krisztián. Köszönjük!
A csapatok az élmény mellett értékes ajándékcsomagokat is kaptak, melyet az Építőipari Technológiai Klaszter tagjai ajánlottak fel, benne az építőiparhoz szorosan kapcsolódó eszközökkel, de a csomagokban digitális kütyük is rejtőztek.