Menü Bezárás

Járműgyártásé a főszerep az AutóMánia szakmaismereti versenyen

Autók alkatrészeivel, karosszériájával, autóipari alapanyagokkal és hibakeresési esetekkel találkoztak a versenyzők a döntőn.

46 csapatban, 138 gyerek jelentkezett a megye egész területéről. Az első fordulóban 40 csapat jutott tovább. Nekik otthoni/iskolai körülmények között kellett egy markolót megépíteniük, melyhez fűrészelni, fúrni, ragasztani, mérni és legfőképpen csapatban kellett dolgozniuk.

Fantasztikus pályamunkák érkeztek, a zsűri tagoknak nehéz dolguk volt a bírálat során.

A döntőn 10 állomáson 7 járműipari vállalkozásnál és 1 szakközépiskolánál, 10 kizárólag gyakorlati feladattal találkoztak a versenyzők. A feladatok között szerepelt például gyújtógyertya csere, autó alkatrész felismerése, alváz szám felismerés, elektromos autó diagnosztikája,  és egy roncsolt autóajtó zárjának a ki-, és beszerelése.

A cél az volt, hogy a szakmában használatos eszközökkel, szakszavakkal, esetekkel, alapanyagokkal közvetlenül találkozzanak a gyermekek, és kedvet csináljunk a járműgyártáshoz kapcsolódó szakmákhoz. A sok értékes ajándék mellett minden csapattag, aki a döntőbe bejutott egy igazi robbanómotoros gokarton fog versenyezni május elején.

Köszönjük a cégeknek, vállalkozásoknak és a helyi szakképző iskolának, hogy színvonalasan sikerült idén is megrendeznünk a döntőt!

AutoCity Zrt., FX Autóház, Honsa Kft, Nyitrai Csoport, Pappas Autó, Schneider Autóház, Suzi-Car Kft., BMSZC Angster József Szakképző Iskola – Pécs