A WorldSkills Hungary program részeként Magyarország fiatal szakemberei két nemzetközi versenysorozatban, a kétévente megrendezendő WorldSkills és EuroSkills versenyeken mérettetik meg magukat.
WorldSkills versenyek
A szakmák, a szakképzés csúcsát szimbolizáló, a Szakmák Olimpiájaként ismert WorldSkills versenyek rendszere több mint hatvan éves múltra tekint vissza.
A következő WorldSkills versenyre 2022-ben fog sor kerülni.
Mit érdemes tudni róla?
- Minden ország egy versenyzőt vagy versenyzői csapatot nevezhet szakmánként, akit/akiket egy szakértő kísér.
- Egy versenyző csak egy WorldSkills versenyen indulhat.
- A verseny hossza: 4 nap, ebből a nettó versenyidő 15 és 22 óra közé esik.
- A versenyszámok jellemzően egyéni versenyszámok, de van egy-két olyan szakma (pl.: mechatronika – 2 fős csapat) ahol csapatban indulnak a résztvevő országok.
- A versenyzők felső korhatára a verseny évében betöltött 22 év, kivétel a mechatronika, ahol a betöltött 25 év a korhatár.
- A verseny hivatalos nyelve az angol.
- A versenyszámokat, vagyis hogy mely szakmákban lehet indulni a korábbi évek tendenciái, az új trendek és az előregisztráció során jelentkezett részvevők száma együtt határozzák meg.
- A versenyeket öt alappillér, a 1) becsületesség, 2) átláthatóság, 3) pártatlanság, 4) partnerség és 5) innováció jegyében szervezik és bonyolítják.
- A versenyfeladatok szakmától függően már a verseny előtt teljes egészében ismertek lehetnek, azonban alapszabály, hogy amennyiben a feladat ismert, azt a verseny előtt legalább 30%-ban meg kell változtatni.
EuroSkills versenyek
A Szakmák Európa-bajnokságára 2020-ig minden páros évben került sor. Magyarországot 2018-ban érte a megtiszteltetés, hogy megrendezze a EuroSkills Budapest 2018 versenyt, amelyet az egyik legszínvonalasabb Európa-bajnokságként tartanak számon.
Mit érdemes tudni róla?
- Minden ország egy versenyzőt vagy versenyzői csapatot nevezhet szakmánként.
- Egy versenyző csak egy EuroSkills versenyen indulhat.
- A verseny hossza: 3 nap, ebből a nettó versenyidő 14 és 18 óra közé esik.
- A versenyszámok között vannak egyéni versenyek (pl.: festő dekoratőr), valamint csapatversenyek (pl.: informatikai rendszerüzemeltető 2 fős csapat)
- A versenyzők korhatára a verseny évében betöltött 25 év.
- A verseny hivatalos nyelve az angol.
- A versenyszámokat, vagyis hogy mely szakmákban lehet indulni a korábbi évek tendenciái, az új trendek és az előregisztráció során jelentkezett részvevők száma együtt határozzák meg.
- A versenyfeladatok szakmától függően már a verseny előtt teljes egészében ismertek lehetnek.
Friss hírek a versenyekről
A jelenlegi sanghaji bezárások és a Kínában jelenleg is érvényben lévő járványmegelőzési és – ellenőrzési korlátozások miatt a verseny szervezőinek döntése értelmében, a 2022 októberére tervezett világversenyt nem fogják megrendezni.
A WorldSkills International a tagországokkal együttműködve alternatív megoldáson dolgozik, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson az idei évben. Részleteit a következő hetekben egyeztetik és várhatóan június végéig hozzák meg döntéseiket.
Eredeti közlemény ide kattintva olvasható.
Videós közleményt ITT megnézheti
Versenyfelhívás bútorasztalos versenyszámban – EuroSkills St. Petersburg 2023
Az alábbi linkeken elérheti és megnézheti a pedagógus tájékoztatókat