Menü Bezárás

Bicegő robotok a Villany-Ász versenyen!

Otthoni/Iskolai környezetben kellett összeszerelni a  bicegő robotokat, akik jelentkeztek a Villany-Ász villamosipari szakmaismereti versenyre.

Idén két alkalommal is félbe kellett szakítani a szakmaismereti versenyeket a járványügyi helyzet miatt, de a diákok kitartottak és végül összeszerelték a robotokat, fantasztikus pályamunkákat nyújtottak be.  A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A robotok összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kellett tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kellett érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket. Komplex a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszik, hogy ügyesen dolgoztak a gyerekek.

15 csapat nyújtotta be a pályamunkákat, a verseny döntőjében 10 csapatot tudunk díjazni. Szoros volt a végeredmény, így a 2. helyen és a 3. helyen 2 csapat, valamint a 6. helyen  3 csapat kapott azonos pontszámot. Idén sajnos a 3. fordulót, döntőt nem tudjuk már megszervezni a tanévzárás előtt, így a szakmaismereti kérdőívben elért és a pályamunkára kapott pontszámok alapján állítottuk fel a sorrendet. Az okleveleket és az ajándékokat még tanévzáró előtt eljuttatjuk az iskolákba. Kérem a pedagógusokat, hogy adják át a versenyzőknek a nyereményeiket.

Eredmény

helyezés Csapatnév: Iskola: kérdőív pontszámai pályamunka pontszámai összesen Segítő tanár neve:
1 ESZHUDÁ Gagarin Általános Iskola 50 17 67 Appl Szilvia
2 Zortrax-trió Cserepka Iskola 49 17 66 Erostyákné Simony Dóra
2 Villanykörte Gagarin Általános Iskola 49 17 66 Appl Szilvia
3 Diódák Kodolányi János Német Nemzetiségi Állt. Isk. Pécsvárad 50 15 65 Takácsné Bakó Klaudia
3 VillanypÁSZtorok Siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola 49 16 65 Rittingerné Géczi Andrea
4 Villany -eszek Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola 47 17 64 Gettó Terézia
5 SzaTóKa Beremendi Általános Iskola és AMI 48 15 63 Gősi László
6 Csapat-háromponthárom Siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola 45 16 61 Rittingerné Géczi Andrea
7 Spártaiak Pécs Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája 48 12 60 Salamon Szabolcs
7 Búmerek Pécsi Belvárosi Általános Iskola 45 15 60 Bárkányi Tamásné

További helyezettek és pontszámaik:

helyezés Csapatnév: Iskola: kérdőív pontszámai pályamunka pontszámai összesen Segítő tanár neve:
8 NoRiRe002 PRK Pécs 45 14 59 Güldner Gábor
8 Elektrió Szederkényi Általános iskola 51 7 58 Turi Zsófia
9 Poliszok ANK 2. sz. Általános Iskolája 45 12 57 Bojtor Judit
10 felVILLANYozunk Hoboli Általános Iskola 6. 45 9 54 Farkas Ádám
10 Vinyók Hoboli Általános Iskola 7. 45 9 54 Farkas Ádám
11 Zserbó Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola 45 6 51 Kulcsár László