A pályaválasztás előtt álló fiataloknak talán minden eddiginél nehezebb dolguk van.
A jelenlegi gazdasági helyzetben nagy körültekintéssel kell megválasztani a jó irányt, azt a pályát, ami egy sikeres jövőt, biztos megélhetést biztosíthat. Ebben a kérdésben a gyermekek segítségére elsősorban Ön lehet, mint szülő, de az iskolai pályaválasztási felelősöktől, osztályfőnököktől, segítő tanároktól is lehet támogatást kérni.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pályaválasztás területén vállalt munkájának egyik célja, hogy a pályaválasztással, gazdasági helyzettel, megyei és országos munkaerő-piaci igényekkel, középfokú oktatási intézmény típusokkal kapcsolatos információkat tegye elérhetővé nem csak a pályaválasztás előtt állóknak, hanem szüleiknek, tanáraiknak is.
- Az általános iskolások és a középiskolások számára egész évben folyamatosan szervezünk rendezvényeket, kiállításokat, üzemlátogatásokat, hogy megismerjék a szakma tanulás és az szakmavégzés lehetőségeit, melyekre szeretettel várjuk a szülőket, tanárokat is. A versenyek, rendezvények, valamint a hírek menüpontban tájékozódhat a közelgő pályaorientációs eseményekről.
- Pályaválasztási szülői értekezleteken aktuális, friss információval segítjük a szülőket az iskolarendszer felépítéséről, hiányszakmákról, pályaválasztási döntést megalapozó tényezőkről.
- A választható középfokú oktatási intézménytípusokról az Iskolarendszer menüpontban tájékozódhat.
Amennyiben szeretné, hogy az Ön gyermekének osztályában pályaválasztással kapcsolatos szülői értekezletet, osztályfőnöki órákat, önismereti foglalkozásokat tartsunk, kérem keressen bennünket.
Közös érdekünk felhívni a figyelmet a szakmatanulás fontosságára, hiszen a munkaerőpiacon szükség van a gyakorlati tudással rendelkező szakemberekre.
Segítségül összeszedtük Baranya megye szakképző iskoláinak, technikumainak, szakgimnáziumának és gimnáziumainak honlapjait, melyek a középfokú iskolák menüpontra kattintva elérhetőek.